Szabó Simon

1995-ben színészként kezdte a pályafutását. Játszott színházban, reklámokban, belekóstolt a zenélés világába, majd a filmezésbe. A 2000-ben forgatott Moszkva tér című film deviáns Rojáljaként vált ismertté a nézők körében. Számtalan szerep után végül a rendezést választotta a fő profiljává. Első kisjátékfilmje, a Zsebzsötem 46.000 letöltéssel büszkélkedhet csak a saját weboldalról, második kisjátékfilmjével, a Megyünkkel 2008-ban a 39. Magyar Filmszemlén díjat nyert.

Mikor született meg benned az ötlet, hogy egysnittes jelenetekből készíts nagyjátékfilmet?

Kb. két éve volt az ötlet a fejünkben Alberttal, de konkretizálódni csak 2008-ban kezdett, miután találkoztunk Csáky Attilával, és főleg áprilisban, mikor megírtam a történeteket.

Miért ragaszkodtál az amatőr színészekhez?

Nem nehezítetted ezzel a dolgotokat?
A koncepció az, hogy a színészek szinte önmagukat játsszák. A sztori 70%-át megtörtént események szolgáltatták, csak a maradék a fikció, így a szereplők nem véletlenül azok, akik. Az pedig, hogy vágás nélkül vettük fel a jeleneteket, inkább segített nekik, hiszen a valódiság érzését erősítették. Szerintem képzett színészekkel nehezebb lett volna ilyen hitelesen eljátszatni a karaktereket.

Tudatosan ódzkodtál a tanulságtól, vagy valami felsőbb igazság kimondásától?

Nem akartunk világmegváltó filmet készíteni, messzire el akartuk kerülni a szájbarágást. Ez egy dokumentarista stílusú film, játékfilmes eszközökkel.
A zene nagyon fontos a Papírrepülőkben…

Igen, pedig nem klasszikus felállásban készült, és nem is az átlag zenei fogyasztónak. Nem a filmhez írattunk zenét, hanem már elkészült zenék közül válogattunk, az összhang mégis tökéletes. Sokszor nem is kellett hozzányúlni a számokhoz, mert egyszerűen takkra kijöttek! A muzsika Membran, Ozon, Psure, Ekaros, 9BO, SKC és Nightkore szüleményei.

AFTERJKA

2001 óta létező kreatív társaság. A csapat tagjai:

Szabó Simon (író, rendező)
Czomba Albert (operatőr, vágó)
Salamin Gergely (produkciós főmunkatárs)

Az elmúlt évek során négy kisjátékfilmet, számtalan zenei videót és reklámfilmet készítettek.

Díjak:
  • 2008 / 39. Magyar Filmszemle – kisjátékfilm – „kategória díj” (Megyünk)
  • 2007 / Pécsi Szemlétek Filmfesztivál – „legjobb film” (Megyünk)
  • 2003 /50. Országos Függetlenfilm Fesztivál – fődíj - „legjobb film” (Zsebzsötem)
  • 2002 / Juthro Filmu fesztivál – versenyfilm – Varsó (Afterjka)

www.afterjka.com

10 megjegyzés:

  1. Simon!
    Még egyszer gratulálok, nagyon jó a film, eredeti, reális, nagyon hihető képet fest.A zenék nagyon el vannak találva. És innen egy kézszorítás az operatőrnek is, fantasztikus a munkája!
    Amire számítottam, amiért mellétek álltunk.
    Üdv: álmos

    VálaszTörlés
  2. Köszi Álmos! Nagyon örülök, h tetszik! Nélkületek nem így sikerült volna! :-)

    VálaszTörlés
  3. Életem eddigi legtanulságosabb filmje! Gratulálok! Kár, hogy a filmet nem láthatja minden magyar ember!

    VálaszTörlés
  4. Pár napja néztem meg a filmet, véleményem szűkszavúan: kurva jó volt. A zenéket nem adjatok ki cd-n?

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük! Hamarosan jön ki cd-n és mp3-on!

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Megkérdezhetem, hogy a film előzetesének a zenéjének ki az előadója és szám címe?
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Mikortól lesz elérhető a fim zenéje?

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó a film. Mikor lesz kinnt DVD-n?

    VálaszTörlés
  9. Tegnap néztem meg a Moszkva teret.... hatalmas a film, Royal alkotása pidig hihetetlen mód megmaradt bennem... A Papírrepülőknek egyenlőre csak a trailerét láttam, de 1 héten belül muszály lesz beszereznem.. :) Soundtrack CD lesz ?
    Tisztelettel Zsolt

    VálaszTörlés
  10. Soundtrack!Soundtrack!

    VálaszTörlés